ez pont én vagyok

Elég igazságtalanul világít itt a rotty a lista tetéjen, pedig az is mulandó volt, mint minden. Most a lebetegedés előszobájában érzem magam, úgyhogy pihenőnap, csak a kötelező minimumot hozom (mint anno a nyelvvizsgáknál a 60% meg 61%-os eredményekkel) és nagyon élvezem a pihenést és hogy olyanokra jut időm, amikre máskor sosem.

Eleve, hogy itthon vagyok <3 ez már nagyon jó. Aztán lemostam a nyári papucsokat, a sáros túrabakikat, lefotóztam, amiket vintedre vagy marketplace-re szánok és fel is töltöttem őket. És Demjént hallgatok (akár ciki, akár nem, szeretem megunhatatlanul). És pótlom az adminisztrációs elmaradásokat. 

Valahogy sokkal hamarabb ülök ide írni, ha bánat van és szomorúság, de most rendhagyó módon írok pár szösszenetet a jókról is, maradjanak csak meg az utókornak ezek is. Valamiféle belső egyensúlyt érzek már egy ideje, ami felszabadít csomó olyan szorongástól, amik régen örökösen itt ültek a nyakamon. Pl. elhívott L most hétvégén az egyetemi baráti találkozójukra és olyan jó volt azt éreznem, hogy vagyok aki vagyok, nem játszok szerepet, nem akarok plusz erőfeszítést, hogy szeressenek, nem vagyok ráutalva a szeretetükre, megvan az a kör, akikkel áramlik a szeretet közöttünk és az bőven elég. Vagy elkezdtem megélni normálisan a napi szabadságot, nem érzem magam árulónak vagy csalónak, ha napközben elmegyek a csomagautomatához, nem láncolom magam a géphez, akár van dolog, akár nincs. Ezt az odaláncolós viselkedést tolom már jóideje (és gyanús, h nem csak a munkában), amivel a home officeban kitűnően lehet önmagunkat végtelenül nyomasztani. Mondjuk ezért is szeretek bejárni, mert ott valahogy egyensúlyban van az alkotás, munkában vett haladás a szocializációval. És nem a telefonnyomkodás jelenti a fő kikapcsolódási formát.

Aztán nagyon jó programon és helyeken voltam az utóbbi pár hétben. Volt megint túralányokkal túra, ami állandóan egy testi-lelki-szellemi feltöltődés, most épp Dél-Zalában voltunk, és minthogy ezeken a napokon folyton beszélgetünk, teljesen képben vagyunk egymás életének csomó legapróbb mozzanatával. És hogy mindezt ilyen odafigyelő-szeretetalapú női társaságban tesszük, ez valami kincs. Amellett, hogy jópofa kalandok akadnak mindig, vicces random emberekkel találkozunk és szebbnél szebb ismeretlen településeken fordulunk meg. Aztán volt egy alternatív kéktúra is, amit a terv szerint vonat-görkori-kisvasút-evezés-bicikli-vonat kombinációban terveztünk, ami már eleve zseniális, de végül a görkorit kivettük és anélkül kalandoztunk a gemenci erődben és a dunai holtágakon. Ez is olyan váratlanul jó volt, Szekszárdon hideg volt és napsütés, nagyon röhögtünk, hogy a Villa Blue nevű szállásunk egy panelház második emeletén egy lakás volt, szemben a Tescoval, reggel én egy külső-belső kerékcserével indítottam a napot, aztán elmentünk az ország legjobb kávézójába (állítólag), aztán bicikliztünk, láttunk háromszor is vaddisznót, egy hatalmas szarvast előttünk az úton, véletlenül ráakadtunk egy Haloda nevű hütte jellegű faházra, amiben lobogott a tűz, aztán Baján egy olyan szálláson aludtunk, ami gyerekkorom Dunapartját hozta vissza teljesen, a szállásadónkba meg kicsit mindannyian beleszerettünk, mert a legjobb kombinációja volt a kedves, férfias, igényes, humoros, mindent megoldó és biztonságot árasztó jelzőknek, aztán eveztünk a napsütésben, őszi tájban, színesedő falevelek között, a teljes csendben, aztán megálltunk egy homokpadon piknik ebédre proseccoval, Baján felfedeztünk egy szuper bisztrót, ahol szembejött a szállásadónk a feleségével, mintás öltönyben, zsebében másik mintás selyemzsebkendő, mint egy olasz úr, stb-stb. Szóval ezek a hétvégék olyan sokat adnak, amiből utána hosszan lehet éldegélni. Hazaérés után megint volt egy masszív veszedésünk otthon L-val, de gyanússá vált a fiú, hogy egyszerűen annyira rosszul viseli az egyedüllétet, hogy ilyenkor agyon frusztrálja magát, és ez óhatatlanul kicsapódik, csak hát kár, hogy rajtam vagy közöttünk. Na de. Most sikerült a vitát átfordítani valami jóba, elmondtuk mindketten a sérelmeinket és hiányainkat és utána sokkal közelebb lettünk egymáshoz és ez azóta is tart. Most először van sztem olyan tapasztalásom, hogy egy masszív vita előrébb visz és közelebb hoz egymáshoz két embert, nem pedig szétfele dob. Az is hozzátartozik, hogy beleegyezett, hogy elmenjünk egy párkapcsolati tanácsadóhoz, és volt is már 3 ülés, és biztos vagyok abban, hogy ez is segített. Nem közvetlenül, hanem valahol mélyen, tudat alatt. Én meg csak azt éreztem, hogy mennyivel magasabb energiaszinten vagyok és mennyivel jobban bírom a minden mást. 

Zajlik továbbra is a folyamatos lakás upgrade L-éknél, tegnap épp a nappaliban került fel a karnis + fehér függöny, én meg nagyerőkkel keresem a szép sötétítő függönyöket 380 cm-es magasságra. Plusz érkeznek hamarosan a frissen szaporított szobanövények, az új fehér konyhai székek a barna bonanza típusúak helyett, vannak új fűszertartók, polcrendezők, ágyneműk, használt német porcelán étkészlet a hétvégi ebédekhez (<3), csaptelep az évek óta rosszul záródó helyett, gyűjtöm a gyerekeknek a karácsonyi ötleteket és csencselek az online térben. Ami még biztosan kell - szóval megvan a program az elkövetkezendő évekre is - azok képek a falra, konzol asztal, komódok, szép csillár a fürdőbe, törölközők, akasztós ruhás szekrény, hangulat lámpák mindenhova, régi fotelek átkárpitozása. Nem bánnám, ha gyorsabban, nagyobb léptekkel tudna haladni a lakás tuning, de túl sok minden kellene (szerintem. L szerint leginkább egy motor kellene neki :)) és kicsi rá a havi büdzsé. Cserében viszont folyamatos a változás és ugyanilyen tempóban haladnak a kuka felé a régi törött, csorba, kopott, hiányos, páratlan vagy éppen műanyag tárgyak. Türelem-türelem.

Szembejött egy fb hirdetés, hogy szeretettel várják az amatőr, felnőtt műugrani vágyókat, akár műugró előélet nélkül is. Ez pont én vagyok, kiáltottam fel, és eszembe jutott, hogy régesrégen, még gimi alatt mondtam Anyukámnak, hogy nagyon szeretnék műugrani, mire Anyuka csak annyit mondott, Terikém, beszakadna alattad a palló - így hát nem lett akkor karrier, na de majd most 30 évvel és 20+ kilóval később! Szóval jelentkeztem és visszaírtak és heti 2x vagy 3x lehet edzésre menni, ami fogalmam sincs, hogy férne bele enyhén zaklatott és konfúz életembe, de adunk neki egy esélyt. Amikor telefonon felhívtam az edzőlányt, és elmondtam a paramétereimet, azzal nyugtatott meg, hogy van két 70 éves tag is :D. Holnap mennék próbaórára, de ha még a megbetegedés tart, akkor jövő héten lesz a próbaóra. Jó korán vannak az edzések, 16:30-18:00 között, fogalmam sincs, hogy fogok tudni 4-kor lepattanni az online meetingekről, de majd nagyon erősen fogom próbálni. Meg eszembe jut sokszor Á. mondata, hogy az a jó a tanácsadói létben, hogy mi döntjük el, mennyit dolgozunk. Ez nem szokott a tudatomban lenni, de épp itt az idő elkezdeni így élni és ez szépen rezonál is a 2 órával ezelőtt említett jobban megélt szabadsággal.