2023 - első

Ajaj, bele kell húznom, hogy a régi havi átlag 2 posztot tartani tudjam - ennyit az egy hónapnyi gyakori írás hosszútávú hatásairól :) bár az igaz, rengetegszer gondoltam arra, hogy na ezt vagy azt le kellene ide írni. Sajnálom, hogy amikor nagyon fent voltam, akkor nem írtam arról az állapotról, csak megint lenthez közeledve jutok el ide.

De asszem nincs is kedvem írni a nemjóllevésről, sokkal inkább valami évzárás felé kellene kacsingatni. Ma itt voltak a kirgiz csajkák megint bruncholni (találkoztam mostanság egy fiúval, aki rosszallását fejezte ki a sok angol szóért, amit a magyar köznyelvben hall [pl nálam is], illetve a gyakori káromkodásért [wtf mondanám]), ismét egy 8,5 órás beszélgetésáradat lett belőle, nagyon jó témákkal, nevetésekkel meg megbeszélnivalókkal, és az egyik téma az volt, hogy kinek mik voltak 2023 kiemelkedő pillanatai, akár tényleg csak egy átlagos pillanat, akár valami elért dolog. És asszem most inkább valami ilyesmiket gyűjtenék ide, szigorúan nem fontossági, hanem eszembejutási / időrendi sorrendben:

- áprilisban a gitárkoncertünkön ülni a színpadon, huszonsok év után újra és büszkének lenni magunkra a roppant módon elrontott darabunk ellenére is

- szintén áprilisban egy sírásig fajuló meeting után eldönteni, hogy én ezt eddig bírtam, itthagyom ezt az egészet a picsába, főleg ezt a 2 nőt, ezzel felhívtam Á-t, aki a kedves-megértő pszichológus hangján mondta, hogy teljesen megértelek Teri, de tudtad, hogy Ági épp szólt, hogy szeretne veled a F projekten együttdolgozni?

- (nagyon érdekes, hogy az év első feléből kb semmi pozitív élményem nincs, küzdöttem iszonyúan, hogy talpon maradjak a munkában és visszanézve ez minden energiámat elvitte. Mellette biztos voltak a sztenderd dolgok, de naptár alapján sem tudok visszaidézni fontos vagy emlékezetes pillanatokat)

- jártam pingpongozni, egy energiagyógyász csajszihoz, egy masszőrhöz, elkezdtem egy brutkó ayurvedikus diétát - de ezek mind nagyon gyorsan földbeálltak, valahogy egyikben sem találtam meg azt, ami töltött volna.

- aztán a kirgiz út volt egy fontos fordulópont, az ismeretlennel, a messzeséggel, a teljes kikapcsolással, a váratlanul jó társasággal - és éreztem, hogy nagyon feltöltött ez az út. Majdnem fél éve volt és 2 lánnyal meg egy fiúval megmaradt a kapcsolat azóta is.

- aztán nyár végén / ősz elején volt megint egy kurva pohár 2.0, kimenetelét tekintve pont ugyanaz történt, mint az 1.0 során tavaly, de mégis összehasonlíthatatlanul jobb volt: nagyonnagyon kedves és támogató szakemberek vettek körbe, komolyan, ők tartottak meg végig az úton, meg utána, és biztos számított a saját rutinom is (és most reggel kellett szúrni, nem este - ah, mennyivel egyszerűbb! Volt olyan is, hogy egy orvosi vizit volt reggel, úgyhogy elvittem a szettet magammal és a parkoló autóban adtam be az injekciót a kezeslábas pár gombját kigombolva - ezen nagyon röhögtem, hogy micsoda laza rutin, pedig még fiolát is kellett cserélni, de már nem tudott zavarba hozni), meg sokkal könnyebb volt itthon, mint külföldön. Megint szuperjó előjelekkel indultam neki, éreztem, hogy jól vagyok testileg és lelkileg, és nyilván megint a földbedöngölt a nemsikerülése. Ezt most nem is mondtam senkinek előtte, utána is csak keveseknek, mert már azt érzem, nem lehet egy ilyen körről mit mondani, aki volt benne, annak azért nem, aki meg nem volt benne, annak meg azért. De a kedvenc mozzanatom mégiscsak az, amikor kiderült a vérvételből, hogy nem sikerült, akkor egy szerda este írtam az orvosomnak (aki az intézményt vezeti és minden nap kb 3000 pácience van) és kb 15 percen belül jött a válasz sms-e, hogy Nagyon-nagyon sajnálom! Fel a fejjel! Sok szeretettel várom vissza. És eddig a pontig nem is sírtam, mert aszittem ilyen kemény vagyok, de ettől a szeretetteli és emberi reakciótól kinyíltak a csapok és 3 napig egyfolytában sírtam. Aztán elállt, valahogy ezt a történést is fel kellett tenni a polcra, és menni tovább.